Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Enyedi J.T. és Kanizsai J.::Layda

2015.10.01

  A galaxis szélén, távol minden lakott területtől keringett az űr végtelen térségében egy hatalmas űrállomás. Az emberi tevékenységnek ezt a termékét, egy eltérített és lefékezett aszteroidára építették fel.

 A világállam védelmi rendszerében ez az állomás a TAURUS -67533 fedőnevet viselte.

Feladata volt a komplexumnak, hogy védje és óvja a külső övezet vad világaitól, a világállam felségterületét és határait. A sziklára épített dokkokban több ezer harci egység állomásozott, s állandóan több száz hajó járta a végtelent, hogy érzékeny műszereivel felfedezze, és tűzerejével megsemmisítse az ellenség minden erőösszpontosítását.

 Az állomás most a mindennapi megszokott életét élte. A 4-es felderítőrendszer tornyában a szolgálatot ellátó személyzet egy különleges társasjátékkal szórakoztatta magát.

A műszereikre ügyet sem vetettek, mert a körzetében felbukkanó testeket a védelmi computer úgyis ellenőrzi, és ha a test mesterséges eredetű, akkor az ismertetőkód alapján azonosítja.

Így a személyzetnek csak akkor akad dolga, ha azonosítatlan, mesterséges eredetű test bukkan fel a környezetben.    

 Ilyen szükségállapotú esetre az állomás fennállása óta nem volt példa.

Eddig………

Ugyanis ebben a pillanatban felvijjogtak a torony szirénái, és a központi agy már nyomta ki a főképernyőre a szükséges adatokat. A kijelző – képernyőn pedig feltűnt egy közeledő jármű képe.

A kezelőszemélyzet azonnal a helyére rohant, a védőtornyok hatalmas lövegei ráfordultak a közeledő objektumra.

A szolgálat parancsnoka pedig a főképernyőn felbukkant adatokat nézte :

       

                     AZONOSTATLAN REPÜLŐ TEST:

                     TIPUSA: FLY EAGLES/REPÜLŐ SAS/

                                     A OSZTÁLYÚ 4 SZEMÉLYES FELDERÍTŐ

                                                                  GYORSCIRKÁLÓ

                     AZ AZONOSITÓM JELRE ÉRVÉNYES KÓDDAL VÁLASZOLT!

                     ÁLLOMÁSHELYE: ISMERETLEN:

                     AZ ÁLLOMÁSHELYÉNEK A TAURUS – 67533 ADTA MEG!

 

Az ügyeletes erre elkáromkodta magát.

- Ha minden stimmel, akkor miért van riadó?

Erre a computer azonnal válaszolt.

-AZ AZONOSITÓ KÓD JÓ, DE NEM SZEREPEL A MEMÓRIÁBAN!

-Tévedés lehetséges-e?

-NEM! EGY ELPUSZTULT MHAJÓ ADATAIT ADTA MEG!-

A parancsnok agyában cikáztak a gondolatok. Ez csak egy módon lehetséges, ha ellenséges támadás áll fenn, s a közeledő egység meg akarja semmisíteni a bázist! Ha ez így van, akkor azonnal meg kell semmisíteni a betolakodót. Azért még ellenőrzésképpen utasította a központi elektromos agyat, hogy a közeledő gép vezérlő computerével vegye fel a kapcsolatot és kérje el a hajó belső adatait.

A személyzetre vonatkozó rész különösen felkeltette a figyelmét.

 

                      A HAJÓ SZEMÉLYZETE: 1FŐ

                      A PARANCSNOK NEVE: GORDON SKWORCOW

Az ügyeletes azonnal kérte a hajó parancsnokát személyesen a zártrendszerű kommunikációs vonalon.

A hajó ezen idő alatt elfordult, és a lövegek tűztávolságán kívül, nagy ívbe körpályára állt az állomás körül.

A képernyő kivilágosodott, és megjelent a hajó parancsnokának dühöngő arca.

- Az örömtől repes a kicsi szívem, hogy hazaérkezésem alkalmából díszsortűzzel akartok fogadni! De ha kérhetnélek benneteket, akkor fordítsátok el a lövegeket rólam, mert ideges leszek és idegességemben odalövök, úgy, hogy nem lesz orvos aki képes lenne rá, hogy összefoltozzon titeket! Ki volt az a barom, aki ki akarja lőni a fenekem alól a hajót. Nem vagytok normálisak! Lemegyek és feldarabollak benneteket. Na!- Fújta ki magát Skworcow.- Mit kavartok ti itt?- Erre a parancsnok azonnal intézkedett.

- Riadó lefújva! Lövegek alapállásra! Tűzkészültséget szüntess! – Csak egy felderítőnek van ilyen stílusa az egész bázison, s ezt a személyt Gordon Skworcownak hívják!-

 

Mire a hajó, amely a Flamingó nevet viselte leszállt a megfelelő dokkba, kiderült, hogy tévedés történt. Ezt a felderítő nem fogta fel tragikusan, holott könnyen végzetes lehetett volna a hiba.

Úgy kerültbe, a gépbe a hibás adat, hogy több tanú állította, miszerint az Arcoró-4 körül, vívott ütközetben, egy ellenséges harci egységgel ütközött, s a robbanás következtében mindkét egység elpusztult.

 Az esetet azonnal jelentették a bázis parancsnokának, Mark Sigbjörnson tábornoknak.

A parancsnok olyat tett, amire a bázis fennállása óta nem volt példa, maga mellé vette a segédtisztjét, és személyesen látogatta meg a dokkból kilépő felderítőt.

 Skworcow, bár nem látszott az arcán, nagyon meglepődött.

Nem volt mit tenni, szabályosan jelentkezett, s jelentett, hogy visszatért.

- Látom!- Bólintott a tábornok. – Azt viszont nem mondta, hol a fészkes fenében kószált maga eddig? Tudja azt, hogy mindenki halottnak tekinti?- A felderítő újra meglepődött. – Én halott? Érdekes- A tábornok a felderítő vállára tette a kezét.

- Most pedig meséljen el mindent, ami történt!- A felderítő, az Archró-4 körülfolytatott ütközettel kezdte a jelentést. Elmondta, gépével nagyon közel került az egyik ellenséges géphez. Már nem használhatta az antianyag lövegeit, így egy antianyag fejes torpedót lőtt ki rá, s abban a pillanatban a gépével együtt belépet a hipertérbe. Mivel egy bolygó közvetlen közelében lépett be a térbe, s minden előzetes számítás nélkül hajtotta végre a térugrást, istentelenül elkeveredett a külső övezetben. Teljesen ismeretlen csillagvidéken találta magát, mire azonosítani tudta a helyét. Ekkor elindult hazafelé, de menetközben két ellenséges bázist, fedezett fel, így ezeket megsemmisítette.

- Ennyi volt!- Fejezte be nem éppen katonásan a jelentést. A tábornok kísérője, egy fiatal őrnagy az egész jelentés alatt összevont szemöldökkel hallgatta a felderítőt.

Csak a végén háborodott fel.

- Maga itt hazudozik össze-vissza! – Gordon szeme összeszűkült, szinte szikrázott a dühtől, de ez volt az egyetlen jele a dühének.

Udvariasan a tábornokhoz fordult.

-Tábornok! Pályafutása alatt hányszor nevezték önt hazugnak?

-Összesen két alkalommal. – És hol temette el őket?

-Mid két eset a Berenice-9-en történt.

Az őrnagy csak kapkodta a fejét. Hirtelen nem is tudta, mit mondjon, de végül is a számára könnyebb megoldást választotta. Támadott.

-Maga akkor is hazudik! Tudja, hogy egy gravitációs térkiegyenlítő berendezés mekkora?- Skworcow bólintott. – Természetesen! – Akkor mondja meg, hogy egyGTE-107-es mekkora?

-Mivel a formája nem szabályos test, ezért azt hiszem elegendő az alapterület adata, ami 9874,76 négyzetméter!

Az őrnagy megint meglepődött. Ennyire pontos adatokat ő sem tudott, de sejtette, a felderítő a valóságot állítja.  Újra kérdezett.

-Akkor miért állítja, hogy rendelkezik GTE-107-el? Ekkora berendezés nagyobb, mint a hajója! Akkor az a kérdésem, hogy úszta meg a felszín feletti belépést a hipertérbe?

-Úgy, hogy volt gravitációs térkiegyenlítőm! – Mielőtt az őrnagy újra dühönghetett volna a tábornok közbeszólt.

-Láthatnánk?- A felderítő a hajó felé intett.

-Természetesen!- Erre az őrnagy nem tudott mit mondani. Végül megálltak a gépterem egyik sarkában egy számukra ismeretlen berendezés előtt.

-Ez itt egy GTE-194 típusú térkiegyenlítő!

-Mit tud?- kérdezte a tábornok

-MINDENT, most már három és félszer annyit, mint egy GTE-107, de az elején problémáim voltak vele, ezért keveredtem el úgy a térben. - A segédtiszt előbb elámult, majd újra agresszíven lépett fel.

-Ha maga ilyen berendezést talált fel, akkor ezt miért nem jelentette? A felderítő csak a vállat vont. – Nem értem rá!- A laza könnyedségű válaszon mindegyik tiszt meglepődött. Az őrnagy agyában valami felderengett, mert rákérdezett.

-Magának milyen végzettsége van?

-Az egyik diplomám a térkiegyenlítő berendezésekkel foglalkozik. A csillagászati diplomámat a bolygókkal rendelkező csillagrendszerek, főleg kettős csillagok energia-kihasználásával foglalkozó vizsgadolgozatomért és komplex tervezéséért kaptam. Igaz- vont vállat a felderítő, mintegy mellékesen, - ezért a Marnviola díjat is megkaptam!

Csak megjegyzendő, hogy ez a díj a csillagászok legmagasabb kitüntetése. Az őrnagy nem hagyta magát.

-Ön akkor is fontos államérdeket, képviselő találmányt titkolt el. Ez árulás! – Gordon olyat tett, amire pályafutása alatt még nem volt példa. Felüvöltött.

-Azonnal takarodjon ki a hajómról!

-Ezt a hangot nem tűrőm!- csattant fel az őrnagy.

-Az űrtörvénykönyv és a Hajózó utasítás paragrafusgyűjteményének harmadik kötetének 3965/f pontjában foglaltak értelmében, a hajó parancsnoka minden időben korlátlan hatalommal rendelkezik a saját űregysége fedélzetén. Ez a jog, minden cselekedetére szinte teljes büntetlenséget biztosít számára. Ha ön két percen belül nem távozik a hajómról, esküszöm, már nem is fog! Kifelé!

-Az őrnagy ránézett a bázis parancsnokára, aki nagyon elgondolkozott. Tőle várt támogatást a segédtiszt, de mivel nem kapta meg, így jobbnak látta, hogy gyors léptekkel távozzon. A tábornok csak pár perc múlva szólalt meg.

-Akárhogy is töröm a fejemet, olyan paragrafus, amit te idéztél, nincs egyetlen törvénykönyvben sem. – Skworcow bólintott. – Tökéletesen igaza van, tábornok! Azt viszont nem vagyok hajlandó eltűrni, hogy hazugnak, sőt árulónak nevezzenek! – Tudom!- Hangzott a válasz. – Azért szeretném, ha az őrnagyot nagyobb tiszteletben tartanád, elvéger a segédtisztem. Igaz, tapasztalatlan még, érződik iskola szaga, de majd csiszolódni fog! – A felderítő bólintott. Kikísérte a tábornokot és elindult a szállása felé. Mindenki úgy nézett rá, mint egy fantomra. Sehogy nem értette, mi is történhetett, csak később, bent a bázis egyik termében jött rá, miért néznek rá olyan meglepetten. Az egyik emlékfal előtt meglátta saját mellszobrát. Alatta a felírat: Hősi halált halt az ellenséggel vívott harcban. Amikor belépett az egyik kantinba, társa az állandóan morcos Bayley, meglepetésében kiejtette a kezéből az itallal teli poharat. Leesett állal nézte, hogy Skworcow leül mellé, s megszólal.

-Nem tudtam, hogy leszoktál a piáról! Különben is , ne szemetelj, mert még feltakartatják veled!

 

Alig telt el három hét és a felderítő, aki hozzászokott az űr végtelen csendjéhez, és a váratlan kalandokhoz, a bázis zajos életében nem találta meg a helyét. Mivel új feladatot nem kapott, ezért állandóan a javítóblokkban töltötte az idejét, és alkatrészek tömegét könyörögte ki a műhely parancsnokától. A töménytelen elektronikai alkatrésszel kiegészítgette a felderítő egysége elektronikai rendszerét, és még a központi agyba is beleturkált. Addig szerelte és szabályozta a kijelző és hírközlő egységet, amíg a hajó agya a computer búgó női hangon nem válaszolt a feltett kérdésekre. Mivel ekkor már nem volt semlegesnemű volt a hangja, ezért új nevet kapott a computer. MAYA.  Hogy miért Maya? Erre a későbbiekben sem jött rá senki. Már az utolsó fedőlapot szerelte rá a memóriablokkra. Amikor Maya jelezte, hogy a kommunikációs rendszerén hívás érkezett.

-Add be a képet a hatos terminálra. - A képernyőn felbukkant a tábornok csinos titkárnője.

- Hello Syl!

-A tábornok üzent, gyere az irodájába, de azonnal. Siess!

-Már vágtatok!

Amikor az iroda előterébe érkezett, Syl rávillantotta legcsábítóbb mosolyát. Nagyon tetszett neki ez a vállas fiatalember. Aki könnyed mozdulattal végigsimított az ébenfekete hajkoronán.

-Drága! Áruld el, miért sürgős atyánknak, hogy lásson? – de nem kapott választ. Ezt nem árulta el a tábornok.

-Skworcow felderítő jelentkezem! – Lépett be a belső irodába. A tábornok ott ült a hatalmas, antik íróasztal mögött, szemben a falon egy hatalmas monitor, rajta megosztva különböző kamerák bejövő képei.   

Nem szólt a beosztottjához egy szót sem, csak intett, hogy üljön le. Amikor belépet a segédtisztje és egy adathordozó kristályt tett le az asztalra, egyenesen a lényegre tért.

-Ez a kristály egy többszörös, veszélyes terrorista és gyilkos adatait tartalmazza. Ez az embernek már nem is nevezhető vadállat terrortámadások tömegét hajtotta végre és ártalmasabb, mint egy fenevad. Több száz ártatlan ember vére szárad a kezén. Most jött meg a körözése, a Ghansuy-11 fogolytáborból. Az egész Államszövetségi Rendőrség őt üldözi. Megállapították, hogy egy elrabolt hajóval elhagyta a Szövetség területét és a külső övezetbe távozott. Az üldözés folyamán olyan tények bukkantak fel, ami bizonyossá teszi, hogy Malc Com Wer – mert így hívják- a külső övezetiek egyik kémje. Társait elfogták, de ő eltűnt. A külső egyik naprendszere felé menekült. Az államszövetség területén kívül a rendőri szervek már nem üldözhették. Most kaptam azt az utasítást, hogy bármi áron vissza kell hoznia Gansuy-11-re. – Gordon értetlenül nézett a tábornokra.

-Ez tipikus rendőri ügy. Nem értem mi közünk nekünk ehhez?

-Mivel mi vagyunk a legközelebb ahhoz a rendszerhez, ami felé Werr tartott, így minket jelöltek ki a visszahozására. A feladatot végre kell hajtani. Élve vagy holtan, de Werr a pályafutását itt kell, befejezze az államszövetségben.

-Ezt értem. De még mindig nem derült ki, nekem személy szerint mi közöm van az egészhez? – A tábornok megcsóválta a fejét.

- Azt hittem ebből rájössz arra, hogy te vagy a legesélyesebb jelölt. Több mint 8800 személy közül a te nevedet adta meg a központi elektronikus agy, hogy a feladatot csak te tudod végrehajtani!

-Köszönöm a bizalmat! – húzta el a száját Gordon.

-Tudom azt is, hogy a feladat végrehajtását csak rád bízhatom. A bolygórendszeren te már jártál, így ismered a viszonyokat! Teljes szabadkezet kapsz. Minden kívánságod teljesítjük, ha az technikai eszközre vonatkozik! Ám a feladat végrehajtására csak önkéntes alapon lehet vállalkozni!

-Az előbb olyasmit mondott, hogy minden kívánságom teljesítve lesz. Mikor adhatom le önnek az anyagigénylési jegyzéket?

-Áh nem foglalkozok ilyesmikkel! – Intett a bázis parancsnoka. Azonnali megoldást választott. A központi raktárba leszólt, hogy Gordon Skworcow minden anyagi igénylését, jelenlegi parancsának visszavonásáig, azonnal teljesítsék.

Az őrnagy megint elkövette azt a hibát, hogy beleszólt Gordon dolgába.

-A hajó minden eszközzel fel van szerelve. Milyen anyagokat akar felvételezni? – A felderítő nem is foglakozott vele. Helyette megkérte a parancsnokot, hogy mivel a feladat veszélyes, segítségképpen nevezzen ki a személyzetébe egy másodnavigátort. Egy igazi, talpraesett férfit. A bázis főnöke azt mondta, hogy bárkit választhat az állományból. A lényeg az, hogy megfelelő legyen a feladat végrehajtásához. A kristályt forgatta a kezében a felderítő, kissé félre hajtott fejjel ránézett az őrnagyra.

-Bocsánat őrnagy! Nem ide tartozik, de megkérdezhetem, mennyit repült?- Az őrnagy elhúzta a szája szélét.

-Több mint ezer órát!

-Akkor ön tájékozott a repülésirányításban?

-Természetesen! – Felelte az őrnagy. S kissé később megjegyezte. – Vezettem minden típusú járművet, ami a flottánál rendszeresítve van.

-A felderítő bólintott. A parancsnok is hallgatott, már sejtette, mire megy ki a játék. De kívül az arca végtelenül komoly maradt. Várta a fejleményeket. Sőt! Egy kissé alá is játszott a helyzetnek.

-A segédtisztem rendkívül határozott, bátor katona. Meg vagyok vele elégedve!- Az őrnagy még mindig nem fogta fel a csapda lényegét, s kihúzta magát ülő helyzetben.

A felderítő igen szelíd hangon megkérdezte. – Az őrnagy biztosan szereti a kalandokat, nem de? – Igen! –Megkérhetem, hogy kísérjen el az utamra? – Döbbent csend. Az őrnagy szája tátva maradt. Erre a kérdésre nem számított. Ő már ismerte a kristály tartalmát, s tudta, hogy a feladat, amire a felderítő szinte rögtön vállalkozott igen-igen veszélyes. S csak ekkor jött rá arra, hogy a felderítő kérdéseinek mi is volt a célja.

 

-Ilyen akcióban való részvétel nem az én feladatkörömhöz tartozik. – Védekezett. – A tábornok sem örülne annak, ha a segédtisztje a feladatai helyett űrkalandokban vesz részt! – S nézett a bázisparancsnokra. Szeme olyan kétségbeesett volt, hogy a parancsnok, aki belül tökéletesen élvezte a kialakult helyzetet, majdnem elnevette magát. Így nem tett semmi mást, mint bólintott. Erre az őrnagy könnyedén vetette oda a felderítőnek.

-Ha Sigbjörnson tábornok elengedne, szívesen mennék önnel! – Gordon jó emberismerő volt, ezért kijelentette, hogy ragaszkodik ahhoz, hogy az őrnagy elkísérje.  Feltétlenül megbízik a jártasságában, szakmai ismereteiben, és a bátorságában. Sigbjörnson kijelentette.

-Meg fogom beszélni a kérését az őrnaggyal. Holnap választ adok arra, elengedem-e a segédtisztemet, vagy igényt tartok rá. Addig is próbáljon kiigazodni a kapott anyagban. Elmehet!   

Amikor a felderítő kilépett, az őrnagy eddigi kemény tartása megváltozott. Rémülten nézett a parancsnokára. Ő már áttanulmányozta az anyagot, és tudta, érezte ez az akció annyira veszélyes, hogy csoda lesz, ha élve megússzák ép bőrrel.

A tábornok odafordult az őrnagyhoz.

- Nagyon szeretném, ha a felderítőt elkísérné az útjára. Két dolog miatt. Az első indokom az, hogy Gordon Skworcow nem tartozik a támaszpont személyi állományába. De ő minden veszélyes feladatot eddig magára vállalt. Ő egy teljesen különleges emberi lény. Minden bevetésről épségben visszakerült, még olyan helyzeteket is megúszott, amire nyilvánvalóan bizonyítható, hogy lehetetlen. Igaz az utasításaimat szemrebbenés nélkül végre hajtja, de valami a viselkedésében nekem gyanús. Semmi sem bizonyítható, de mégis azaz érzésem, hogy valamiféle módon ez átver mindenkit. Senkivel sem volt eddig hajlandó akcióban részt venni, ez az első ilyen eset. Ha vele megy a Mattlonra, akkor megvan az esélye, hogy vissza is térjen. Az út alatt alkalma nyílik arra, hogy megfigyelje, a gyanú, amit érzek igaz-e vagy sem. Ha kiderül, hogy ez a felderítő beépített ellenséges kém, garantálom az előléptetését. Tudom, hogy arra vágyik! Nos?

- Mi a második ok?

- A Matlon titka! Ha ővele megy, be is jut oda és onnan vissza is tér. Ki kell deríteni, hogy mi a gyenge, támadható pont. Bizalmasan elárulhatom magának, hogy az Államszövetség rövid időn belül meg fogja támadni a rendszert. Ez óriási veszteségekkel jár a Flottának. Egy esetet kivéve azt, ha tudjuk mikor, és hol támadjunk. Avatatlan felderítők sokasága hagyta ott a fogát eddig. Ám Skworcow bejutott oda és sértetlenül távozott onnan. Ha sikerül kideríteni, hogy csinálja, ez fantasztikus előny , nagyon komoly segítség lenne a hajóhadnak. A többi siker esetén járó jutalmat már nem is részletezem.

 

Az őrnagy törte a fejét. Nem tudta mit tegyen, de a sikeres előrejutás lehetősége, s az, hogy ünnepelt hőssé válhat végül is győzött. Vállalkozott az útra.

 

Ez alatt Gordon az anyagot tanulmányozta. Ekkor döbbent rá, mire is vállalkozott.

-Hogy az a négyágú spirális kóbor galaxisát ….- Vakarta meg a fejét. – Egy Betelgeuzi tűzdarázs fészek megbolygatása sokkal veszélytelenebb játék, mint ez a feladat.

-Nem tudom, miért aggódsz? Engem még nem bántott soha egyetlen tűzdarázs sem. - Felelte Maya, az elektronikus agy.

-Fogd be a kijelződet, mert kikapcsolom! – Mordult rá Gordon.

-Még a legkisebb tűzdarázs sem, pedig van mindegyik legalább fél méter.

-Esznek computert?

-Hallgass!

-Pedig én már vívtam több százzal közelharcot. A Mattlon viszont, emlékezhetsz rá, rázósabb sokkal, de sokkal.

Ezután csend lett. Gordon háta még mindig borsódzott a hidegtől, s ha Mayának lett volna háta az is remegett, volna a hidegleléstől. De csak részegységei voltak, és belső áramkörein arra a szóra, hogy „ Mattlon” ,áramremegés futott végig.

 

Malc Colm Werr az adatok szerint tehát a Mattlon- rendszer egyik bolygóján van. Gordon tudta, hogy a csillag körül keringő négy kísérő közül, csak egy alkalmas életre. Ugyanis annak a légköre pontosan olyan oxigénnel teli volt, mint amit minden emberi lény használt.

Ez a rendszer egy teljesen független, önálló rendszer volt, a külső övezet szélén. Függetlenségét sokan veszélyeztették, de a támadókat mindig sikeresen visszaverték.

Ott kezdődött a rendszer védelme, hogy egyetlenegy navigációs térkép nem készült róla, s olyan sűrűen kóboroltak körülötte a meteorfelhők, hogy minden pilóta részére ez egy hetes rémálommal felért. A bejutás nehezítése – mintegy tejszínhab a torta tetején – az volt, hogy a meteorok között nem kevés antianyag test is található volt. Az ezekkel történő találkozás minden pilóta életének utolsó pillanatai voltak. Ez csak a külső övezet vékony rétege volt. A három keresztet, ami legveszedelmesebb rendszereknek kijárt – ezért is kapta meg. Ám volt egy negyedik kereszt is csillagtérképen. Csak egy ilyen volt az egész, gyakorlatilag ismert galaxisban. Ez volt a Mattlon. Mindenki nagy ívben, messze elkerülte. A második bolygóján lakott egy kis létszámú, emberszabású lénycsoport. Tökéletesen úgy néztek ki, mint akármelyik ember, de valamilyen csoda folytán urai voltak az őket körülvevő világnak. Ráadásul vérengzőek, kegyetlennek, vadak és veszedelmesek voltak.

 

  Az emberiség szerencséjére, ezek lények nem óhajtottak hatalomra jutni bolygójukon kívül.

Élték a maguk megszokott életét. Igen ritkán hagyták el a bolygójukat, ahol mesevilágot alakítottak ki a saját szórakoztatásukra. Csak nagyon kevés ember dicsekedhetett azzal, hogy járt a Mattlonnon, s onnan élve vissza is került. Ezek egyike volt Werr, a többszörös gyilkos és az ismert esetek közül még Gordon büszkélkedhetett, de egyikük sem dicsekedett soha ezzel a ténnyel.

 Maya az agy megpróbálta rábeszélni a felderítőt, hogy a feladatot mondja vissza. Maya tökéletesen együtt érzett a pilótával. Ha ember és logikusan gondolkodó gép között létrejöhetett barátság, az kettőjük tökéletes másolata lehetett csak. Az igazsághoz hozzá kell tenni azt is, a felderítő olyan sokkmindent épített az alapegységeihez, hogy az már mesterséges agynak számított. Amivel Gordon jócskán megelőzte korát, de ezt nem osztotta meg senkivel. Szinte emberi volt. Maya nem akarta, hogy a feladatot elvállalja Skworcow.

Hogy végül is mi történt kettőjük között, azt pontosan soha senki sem tudta meg, de az eset után még hónapok múlva is érezni lehetett Maya hangján a sértődöttséget. Rossz nyelvek szerint a felderítő végső érvként a gép beolvasztásával fenyegetőzött.

 

 Arról, hogy a felderítő komolyan vette a feladatát, Sigbjörnson tábornok már másnap reggel értesült.

Raktárvezető kereste fel, s elétett egy több oldalas teleírt jegyzéket.

A bázisparancsnok csak ránézett és a tekintetével érdeklődött az előtte álló molett kapitánytól, hogy mi ez?  

- A lista, amit Gordon leadott nekem. Ezeket, az anyagokat igényelte tőlem. – A tábornok észrevette az előtte álló zavarát. Erre jobban leellenőrizte a listát.

Volt ott minden. Négy darab személyi erőtér-generátor, szónikus ágyú, ion rezignátor, infra generátor, több tucat computer egység, miniatűr atommáglyák, antianyag fejes torpedók, kézi atomrakéta kilövő.  De ez csak a töredék volt, mert sok anyagot nem tudott kiadni a raktáros hiány miatt. Bió- daru és kétszemélyes atommeghajtású mini tengeralattjáró sem volt megfelelő mennyiség a raktáron. Az igénylapon leadott 16 db. Quark torpadóból is csak 11 volt.

-Ezeket adja mind ki! – Legyintett a tábornok.

-Ennyi anyaggal egy hadiflottát is fel lehet szerelni, nem egy Flamingót!

-Adja ki ha, nem akarja a felderítőt elkísérni a Mattlonra!

A raktárfőnök nyelt egyet, pufók arcán izzadságcseppek jelentek meg.

- Mattlonra? Inkább kiadom az egész raktárt minden okmány nélkül!

Felkapta a listát és már rohant is a helyére vissza.

Több konténer anyagot szállítottak a felderítő hajójához, de nem csak az anyagraktár személyzete lepődött meg. A hajtóanyag-ellátó osztály is kissé ideges lett, amikor a Flamingóhoz annyi hajtóanyagot kért a pilóta, ami 200 évre elegendő.

 Mire a kisebb – nagyobb szerelésekkel és az anyagok rakodásával végeztek, addigra Awer Zing Costron őrnagy is behajózott a fedélzetre. Itt már ő sem viselte a díszes segédtiszti egyenruháját, hanem a felderítők kezeslábasát.

Rövid megbeszélés után jelentkeztek az irányítótoronynak és hamarosan süvítettek a Mattlon felé. Nem pontosan neki a rendszernek, hanem elszáguldottak mellette és csak óriási távolságból fordulva, de akkor már óvatosan közelítettek a rendszer felé.

 Nem siették el a dolgot, nagyon óvatosan, szinte minden métert többször kitapogatva a felderítő rendszer hullámaival, közeledtek a Mattlon felé.

 

Costron őrnagy észrevette, hogy a felderítő többször konzultált Mayával, s szerinte ekkor egyeztették az útvonalat. A kölcsönös egyetértés jelei mellett, még az is feltűnt neki, a pálya bonyolult tekervényei között volt mégis egy rendszer.

A bolygó felett megállt a Flamingó. Védelmi rendszerekből a külső energiapajzs volt csak bekapcsolva. Maya közölte.

- Felkészítettem a karbantartó robottal a leszálló egységet. Készen áll minden!

- Menjünk! – Állt fel a navigátori székből Gordon. – Mind a ketten megyünk a felszínre? – kérdezte az őrnagy, de erre Skworcownak már nem volt ideje válaszolni, mert egy nagyon mély hang szólalt meg a hátuk mögött.

- Nem tetszik az ötlet, idegenek! – Mindkét űrhajós sarkon perdült. A két navigátori ülés között, szétterpeszkedett lábakkal egy hatalmas alak vigyorgott.

Akkora volt, hogy a feje szinte az irányítóterem tetejét verte. Karbatett kézzel állt ott, régi lovagkorhoz hasonló öltözetben. Díszes páncélingén, hatalmas, háromszemű szörnyeteg feje domborodott. Jellegzetes színe a vörös. A haja, a szeme, a nadrágja, és a palástja is vörös színárnyalatban játszott.

- Takarodjatok innen! – Harsogta és eltűnt.

A másodnavigátor rémülten nézett a társára. – Ez..ez..ez ki volt?- Skworcow vállat vont.

- Valami nagyon modortalan őslakos, még köszönni sem tud! Azt hiszi a „picurka”, hogy megijeszt ezzel a kóbor hologram trükkel!

- Valóban holófotót láttatok!- kotnyeleskedett a társalgásba Maya. A technikai kivitelét még nem tudtam megfejteni, de az alapokat már értem! – Az alak újra felbukkant.

- Egyszer már mondtam, hogy tűnjetek el innen!- de Skworcow egy mozdulattal leintette.

- Nincs időm arra, hogy veled társalogjak! Légy szíves és tűnj el! Ha nem vetted volna észre nem otthon vagy és ide csak kopogással, lehet belépni!

- Még találkozunk!- Vicsorgott az alak és eltűnt.

Ahogy a képernyőre kivetítették az alattuk elsuhanó felszínt, egy érdekes épülethez hasonló alakzatot vettek észre, az egyik hegyormon.

- Ide fogunk leszállni!-

A következő körnél elindultak, s nem zavarta meg a landolást semmiféle zavaró körülmény. A hegytől nem messze értek földet. Gordon ránézett a társára.

- Előkészítem a terepjárót. Addig is maradjon a gép közelében, mert ez igen veszélyes egy vidék. - Ezzel már kezdte is a munkáját.

 

 Az őrnagy körülnézett. Nem látott semmi olyan gyanús jelet, ami bármiféle veszélyre utalt volna. Így kényelmesen egy nagy külsőleg bizarr virág felé tartott, amely mozgott. Közelebb érve látta, hogy húsevő növényről van szó, mert egy kis szárnyas sárkányszerű-lényt fogyasztott éppen, méghozzá jó étvággyal.

Az őrnagy szeme kimeredt, úgy bámulta a látványt. Egy mesében érezte magát, mert eddig ennyire meseszerű látvánnyal még sehol sem találkozott.

Egy másik tüskés növény is felkeltette a figyelmét. Óriási tüskék meredtek ki belőle.

Az őrnagy észre vette, hogy az egyik nagy tüske felé fordult. Gyorsan irányt változtatott. Valószínűleg ez mentette meg az életét, mert a tüske nagy sebességgel süvített el a füle mellett. A nem nagy lőtávolságot gyorsan elhagyta az őrnagy, mert a növény újra megdermedt. Most már óvatosan közeledni próbált a hajóhoz az őrnagy, de az útját egy másik furcsa növény állta el. Ennek rozsdabarna nagy levelei voltak, s két hatalmas sárgás gömb lógott a kiemelkedő száron. Az egyik elsötétedett és az őrnagy sejtve mi következik gyorsan elvetődött. Energiavillám csapott mellette a talaj kövei közé, s a másik gömb is elkezdett sötétedni.

- Skworcow! – Üvöltött az őrnagy, és továbbgurult. Átkozta azt a pillanatot, amikor sétára indult, s még jobban azt, hogy nem hozott magával fegyvert.

Az újabb energiavillám nem sokkal hibázta el, de az első gömb már sötétedett is.   

Az energiavillám kibocsátása előtt mindkét gömb váratlanul elpukkant. A felderítő ott állt nem messze a fekvő őrnagytól és rakta el a fegyverét.       

- Mondtam, hogy veszélyes környék! – Csóválta meg a fejét és visszasétált a hajóhoz, amely mellett már ott állt a kisméretű légpárnás terepjáró.

- Ön, de mihelyt elindultam, azonnal felszáll és visszatér a Flamingó fedélzetére. Bekapcsolja a védelmi rendszert, és folyamatosan összekötetésben marad velem! Ha az összeköttetés megszakad, az utolsó jelentkezési helyemre leszáll, és ott megbeszéli a tennivalót Mayával. Ha a jelzésadó is megszűnik, akkor visszatérhet a bázisra. Ez azt jelenti, hogy meghaltam!-

 

 Egy búcsút intett a kezével, beszállt a gépbe és elviharzott. Egyenesen a várszerű építmény felé vette útját. Ahogy közeledett, úgy kezdte egyre jobban csóválni a fejét. Mintha a középkorba csöppent volna vissza, úgy magasodott előtte a lehajtott felvonóhíddal rendelkező vár. Ezt a bizarr jelenséget, még különféle szörnyek kiakasztott fejei is emelték.

A bejárat előtt két hatalmas feketepáncélos alak állt, s ők akkor sem mozdultak, amikor a terepjáró elsüvített közöttük, be a vár udvarába.

Skworcow kiszállt. Meglepve látta, ahol ő az imént bejött, ott egy vaskos nagy szikla magasodik. A magas falak kissé nyomasztották. Felnézett a tető felé, s negyven-ötven méter magasnak saccolta. Csak úgy harsogtak a falak, akkora nevetést, de inkább röhögést hallott.

 

-Megmondtam, hogy ne gyere ide!- A falról egy alak ugrott le. Úgy érkezett le abból a magasságból, mint más, amikkor egy lépcsőről lelép. 

-Mit keresel itt? – Üvöltötte.

Skworcow mérges lett.

-Igazán nem értem, miért kell állandóan kiabálni? Biztos, nem volt gyerekszobád és dadád, hogy ilyen modortalan és durva vagy!- Erre a nagy vörös alak eltátotta a száját. Mindenre számított, csak arra nem, hogy a saját vára udvarán letolják.

Valamivel csendesebben újra megkérdezte, hogy mit akar itt a felderítő.

-Keresek egy személyt, aki nem ebben a világban született. Neve…..—

-Malc Colm Werr! --- DÜHÖSEN CSAPOT A LEVEGŐBE. Mire a mozdulatát befejezte, ott csillogott a kezében egy hatalmas, görbe szablya. Ezt odadobta Skworcow lába elé.

-Nem érdekel, ki az, akit keresel! Verekedni akarok! Meg foglak ölni!- S ez alatt már neki is kard volt a kezében.

-Nem mondom, van itt gond bőven! – Nyelt egy nagyot a felderítő, de mintha a fenyegetés el sem hangzott volna, megjegyezte.

-Játszod itt a kemény legényt, s adod a jól tájékozottat, holott tudnod kellene, tisztában vagyok azzal is, az adatokat az őrnagytól szerezted az után, hogy én elindultam errefelé.

A vörös alakhelyeslően bólintott.

- Nem vagy te egy buta fickó! Az őrnagy valóban könnyen befolyásolható, de téged nem tudtalak kifürkészni! – S közeledett egyre jobban, kezében fenyegetően emelkedett a hatalmas kard.

- Vigyázhatnál a társadra! Még nagyon sok aljas gondolatot találtam benne! – Gordon karba fonta a kezeit.

- Elárulnád végre ki vagy?

- Én vagyok a vörös Quarde! – S a felemelt kard átsuhant a légtéren és észvesztő sebességgel lecsapott. Mielőtt elérte volna a felderítő testét, nagy csörgéssel darabokra hullott.

A felderítő továbbra is ott állt karba font kézzel.

- Szégyelld magad! Nem vagyok hajlandó veled vívni! Mit képzelsz? Azért mert idejöttem, úgy gondolod, hogy megölsz? A vendégjogot semmibe veszed? – A hatalmas alak most valóban vöröslött a dühtől.

- Nem hívtalak! Így téged nem illetnek meg a vendégjogok! – Felemelte a két kezét és energia villámokat szórt az előtte állóra. Az egyik erős sugár áttörte az energiapajzsot és a felderítő lábát érte.

- Auuu! –Szisszent fel Skworcow és nagyon dühös lett. Az első kezébe eső fegyverért nyúlt. A rombolófegyverrel rálőtt a még mindig villámokat szóró kézre. Quarde meglepetten nézett a könyökéből hiányzó véres csonkra. Elcsodálkozott egy pillanatra és bólintott. Ebben a pillanatban a vérző csonk eltűnt és újra épp lett a keze.

- Talpraesett egy kemény fiú vagy! Ezt a trükköt még nem ismertem! Tudod mit legyünk barátok! – Skworcow kikapcsolta az erőteret és kezet nyújtott a hatalmas alaknak. Némán szorították egymáskezét. Csak Quarde nem tudta, hogy a felderítő szorítását egy testhez simuló biódaru is segíti, így megdöbbent, hogy hatalmas fogását bátran állja az előtte álló felderítő, sőt egyre jobban fáj a szorítása. Végül már izzadságcseppek jelentek meg a homlokán és csak annyit tudott kinyögni, hogy

- Feladom! – Amikor a felderítő elengedte a kezét, megdörzsölte s mintegy mellékesen – baráti gesztusként – egy mozdulattal meggyógyította a felderítő lábát. Udvariasan a vár lovagtermébe kísérte a „vendéget” a VÖRÖS, és minden jóval vendégelte meg. Becsületére kell mondani, az új barát valóban mindent megtett, hogy elnyerje a felderítő tiszteletét. Amikor Gordon megkérdezte, mit tud Werről, kissé elkomorodott és elmesélte.

- Sokat tudok róla. Most a bolygó másik felén rejtőzik, egy igen veszélyes lény védelmét élvezi. Ezt a lényt LAYDA néven ismerik. Tökéletesen ura az anyagnak. Sok olyan dologra képes, amire itt közülünk senki. Képes arra, hogy egy bolygót elpusztítson, ha akar. Bevallom nagyon gyönyörű nőről, van szó, a legboszorkányosabb az életemben. Eddig kétszer találkoztam vele, de erről csak annyit, hogy alig úsztam meg az esetet élve.

A legkegyetlenebb egy asszony a világok között. A szíve helyén jég van. Nagyon okos és kegyetlen, de ráadásul kiszámíthatatlan is. Kerüld el, ha élni akarsz! – A felderítő beletúrt dús barna hajába.

- Felkeltetted az érdeklődésemet! Most már minél előbb szeretném látni! – Barátja arca megfeszült. Nem a haragtól, hanem az idegi koncentrálástól.

A terem közepén egy átlátszó alak jelent meg, s egyre jobban élesedetek a vonásai. Végül ott állt előttük a nő, úgy ahogy Quarde utoljára látta.

Barna, egyenes szálú dús haja a derekáig ért. A szép arcból villogó zöld szemek néztek előre, különös japános ívhajlásból. Érzéki szájának alsóajka egy kicsikét duzzadt volt, ez külön erotikus jelleget kölcsönzött a gyönyörű arcnak. Karcsú, hosszú nyaka, tökéletes alakja, s a testből szinte semmit sem takaró bőrpáncél öltözet láttán Skworcow nyelt egy nagyot.– hűha!- Ennyi volt a véleménye.

A nő lassan megmozdult és lépett előre egyet. Quarde felüvöltött. – Layda, ne! - A hűvös arcból sziszegő hangok hallatszottak.

- Megidéztél te disznó! - Egy villanás után minden eltűnt. Skworcow rémülten nézett barátjára, aki a terem padlóján fetrengett és üvöltött a fájdalomtól.

Eltelt legalább egy óra, mire a Vörös magához tért annyira, hogy a felderítő le tudta fektetni, s pihenni hagyta. Csak egy nappal később került Quarde olyan állapotba, hogy elmesélhette, Layda valamilyen módon észlelte, hogy alakját megidézték és megjelent.

Gondolataival beleturkál Quarde agyába és óriási fájdalmat idézett elő.

 Skworcow megértette, hogy a nő veszélyessége túltesz mindenhatáron. Így nem is kérte meg újdonsült barátját, hogy kísérje el a gyilkoshoz.

Megígérte, hogy nagyon vigyázni fog magára. Majd útnak indult.

Menet közben felvette a kapcsolatot a hajóval, s úgy irányította, hogy állandóan maradjon felette, de messze a légkörön kívül.

 A terepjáró igazán vadregényes tájakon haladt át. Itt-ott felbukkant egy-egy furcsa építmény, de a felderítő már tanult az előbbiekből, s ezeket, a helyeket nagy ívben elkerülte.

Végül elfáradt, s egy homokos sivatagos terület közepén úgy döntött, ott marad éjszakára. Megállította a járművet és aludni tért.

 Az éjszakája nem telt nyugodtan. Ugyanis arra ébredt, hogy leesett az ágyról. Először azt hitte talajrengés, de hamar kiderült, valamiféle sokkarú állat himbálja a járművet.

A sok tapadókorongos kar kereste azt a helyet, ahol be tud hatolni a gép belsejébe. A felderítő először megrettent, de pár pillanattal később már vadul dühöngött. – Sohasem hallottam még homoksivatagi polipról!- Váratlanul kinyitott egy kisméretű ablakot és kidugta a rombolófegyvert. Ahol látott felvillanni a szörnyetegből egy darabot, egy adag rombolósugarat küldött oda. Ezt a szörny hamar megunta, mert eltűnt Skworcow már indulni akart tovább, de nem tudott, mert a reflektorokat kibelezte az éjszakai támadó, sőt, az infravörös kamerát is letépte a helyéről. Így inkább lefeküdt. Reggel ébredés után nem tudta megjavítani a károkat, mert hatalmas kemény homokvihar dúlt a gép körül.

Erre a felderítő dühösen káromkodott.

-Átkozottak! Azt hiszitek, hogy ilyen gyermeteg trükkel meg lehet állítani? –Hívta a Flamingót.

-Itt vagyok! – Jelentkezett be búgó hangján Maya.

- Figyelj kisvirág! – Kezdte el Gordon, de Maya közbevágott – Itt a Flamingó A osztályú felderítő cirkáló GFJA0104-es típusú központi elektronikus computer, s nem kisvirág! – Hangzott Maya hangja.

Skworcownak ekkor jutott eszébe, hogy amikor vitatkoztak az idejövetelen, a „kisvirág” után hangzott el a fenyegetése a beolvasztással kapcsolatban.

-Azt hiszem, ha visszaértem, szétszedem a memóriablokkjaidat, és takarító automatát csinálok belőled! Figyeld a jelzőadómat, s add meg az irányt, mert itt nem látok semmit ettől az átkozott vihartól! – Indulj el, navigálni fogok neked!- Hallatszott az Agy hangja.

Miközben lassan haladtak előre, az Agy közölte, hogy a homokvihar helyi jellegű és csak a terepjáró közvetlen közelére koncentrálódik. Amerre megy a gép, arra tart a vihar is.

Gordon vezetés közben érdeklődött, hogy az őrnagy, hogy érzi magát.

-Costron őrnagy most pihen. Nagyon mélyen alszik, elég sokáig. Az éjszaka folyamán több szörnyet ábrázoló holografikus mozgófotó jelent meg a fedélzeten, s hiába közöltem az őrnaggyal, hogy ezek nem árthatnak neki, ő mégis ideges lett és most csak úgy tudtam megnyugtatni, hogy az orvosi robottal egy nagyon erős altatóinjekciót adattam be. Az utolsó erejével bezárkózott a hálófülkéjébe, és élesre állított lézerfegyverrel a kezében alszik.

-Ha a hajó megsérül, nem is tudom, mit teszek kettőtökkel! – Üvöltött a mikrofonba Gordon. Az Agy visszamordult.

-Nem azt mondtam, hogy töltött, hanem azt, hogy élesre állított fegyverrel pihen az őrnagy. A kettő közötti különbség csak annyi, hogy a fegyverben nincs telep!

-Áldom az eszedet!- Törölte meg a homlokát a felderítő. Attól a gondolattól, hogy a hajó megsérül, még a víz is kiverte.

-Balra 34fok! Előtted ugyanis sziklafal van! – Jött az instrukció a hajójáról.

-Majd folytatták az utat. Az Agy csak akkor szólt, amikor feltétlenül szükséges volt. Skworcow tudta, minden jelére figyel, irányítja is, csak a megszokott pluszbeszélgetéseiket nem hajlandó a „sértődöttség” miatt folytatni.

A homokvihar végre abba maradt. A táj, ami felbukkant az ablak előtt, gyönyörű volt.

Üde tavaszi levegő, s egy virággal teli rét bukkant fel előtte. A gép átsiklott egy kis tisztavizű patak felett, és egy furcsa formájú, de nagyon szép kastély felé tartott. A kastély előtt igen szép virágoskert terült el. A felderítő látta, hogy itt a géppel nem tud elmenni, csak akkor, ha az útszéli virágokat megsérti. Így inkább kiszállt és sétálva közelítette meg a kastélyt. Menet közben egy nagyon szép, illatozó rózsát letépett és azt szagolgatva sétált a bejárat felé. Amely félig nyitva állt.

 Már nem messze járt a kastélytól, alig választotta el pár méter, amikor egy fekete párduc jelent meg az ajtó előtt, lassan, lustán sétálva megáll a felderítő előtt.

Gordon már hozzászokott a furcsa helyzetekhez, így nem kapkodott a fegyveréhez, inkább rákacsintott a fekete állatra.

-Szia cica! Kérlek, mond meg a gazdádnak, hogy beszélni szeretnék vele! – A párduc két lábra állt.  Egy szempillantás alatt a helyén ott állt fehér lepelszerű öltözékben Layda. Barna bőrén csillogó ékszerek, arcán mosoly.

-Itt vagyok! Mit akarsz tőlem?

-Először egy szál virágot akarok átadni neked!- Nyújtotta oda a rózsát Gordon.

-Igaz a kertedből szedtem le, de remélem nem haragszol meg érte!

-Köszönöm – Szinte óvatosan nyúlt érte a nő. A felderítő ekkor látta, hogy egy fejjel kisebb nála. Amikor a kezük összeért, kellemes borzongás járta át Skworcowot.

-Örülök, hogy valóságban is láthatlak, Layda!

-Kérlek! – Bólintott a nő. - Sajnos ezt én nem mondhatom el, mert nem örülök annak, ami miatt ide jöttél. Ha most elindulsz vissza a hajóra, ígérem, nem bántalak.

A férfi tudta, a figyelmeztetés most nagyon komoly, de nem állhat oda a tábornok elé, hogy a cél előtt közvetlenül visszafordult, s megijedt.

Nézte Laydát, aki nagyon tetszett neki. A fehér lepel alatt a rugalmas test vonzotta.

-Nem félek tőled!- Lépett hozzá. Lágyan a karjai, közé vette és megcsókolta. A nő ajka jéghideg volt és a teste mozdulatlanul merev. Amikor a felderítő hátralépett, a nő hidegen nézett rá.

-Ezt még megbánod!- ezzel eltűnt.     

A felderítő elképedten nézett a kezeire, amely pár pillanattal még ezelőtt a karcsú testet ölelte.

De aztán vállat vont. – Igazán nem értem! Azt hittem, hogy a csókja tüzes lesz, de csak jéghideg ajkat éreztem. Ez a nő egy valódi jégcsap. – Keresni kezdte, de ekkor egy hatalmas lényt látott felbukkanni a kert szélén. Körülbelül harminc méter magas lehetett, hat karja volt, s irtózatosan ocsmány feje. Nagy lábaival akkor akart rálépni a virágokra.

-Állj meg! – Kiáltott Gordon. – Ha verekedni akarsz, akkor várd meg, amíg innen kijövők, ne tapossuk le a virágokat, mert az Layda nem szereti! – Ezzel már indult is kifelé. A lény elég sokat hátrált, hogy helyet adjon a küzdelemhez.

Skworcow még nem tudta mihez fognak kezdeni, mert látta, verekedésről itt szó nem lehet. Csak verésről és halálról, de a szenvedő alany itt csak ő lehet.

- Mindegy kezdjük el! – Sziszegte a fogai között és a lézerfegyverével tüzet nyitott a lényre.

Ám mintha csak tükörre lőtt volna, úgy csapódtak vissza az energiasugarak.

- Na fiú! – Mondta magának. – Neked itt annyi! – Az egyik kar elől sikerült elugrania, s már nem sok remény maradt számára, amikor a légkörön kívülről egy kisméretű rombolórakéta csapott le és telibe találta a szörny hátát. A detonáció ellökte a felderítőt, aki csak másodpercek múlva tért magához. Ekkor már a szörny a talajon feküdt és a sárgás testnedvei bugyborékolva marták a felszínt. Csak apró izomremegés látszott a maradványain.

- Köszönöm Maya! - Ugyanis a Flamingó computere figyelte a fejleményeket. A terepjáró belső kameráján keresztül látta mi a helyzet, s mikor a gazdája bajba jutott elindított egy kis romboló rakétát. Ezt jókor tette, s így vetett véget a tragédiává váló eseményeknek.     

Layda újra felbukkant és kezét az ég felé emelte, arra ahol a hajó lebegett. Gordon beleüvöltött a csuklórádiójába. – Maya! Teljes védelem! –Jókor szólt. A hajó teljes erőre állított védelmi erőtérbe rejtőzött, de a nő kezéből kicsapódó energiavillámok így is megrázták a testét.  Múltak a percek, de Layda csak szórta a villámait., s Skworcow az adó-vevőn keresztül megkérdezte – Maya ! Történt valami a hajóval? Sérülés? – Semmi baj! – Jelezte a computer. – Kicsit beleremegtünk a támadásba, de más nem történt! Te jól vagy? Nem történt bajod?

- Jól vagyok, de most két percre kikapcsolhatod az érzékelőidet!

 Oda lépet a villogószemű- nőhöz, kikapcsolta a testét védelmező erőteret és újra karjaiba vette a karcsú testet. 

 - Az előbbi csókod olyan volt, mint a jég! Nem hiszem, hogy mindig ilyen vagy! – Ám most is csalódni a kellett.   

- Látom még mindig haragszol! – Mosolygott Laydára.

Életében még akkora pofont sohasem kapott, mint most, teste felemelkedett, s csak méterekkel odább ért talajt. Megrázta a fejét és felkelt. Megsimogatta az arcát.

- Ez igen! Derekas egy helyreigazítás volt! De ha ez az ára, akkor kezdjük előröl!  

A második pofon talán még messzebb repítette, de Skworcow nem adta fel.  Szerencsére. Olyanélményben volt része, amit egész élete alatt sohasem fog elfelejteni.

Layda ugyanis engedelmesen belesimult a karjaiba, s mint egy izzó tűzfolyam úgy borzongott a tüzes ajkaktól a felderítő. Úgy érezte, minden porcikája megbizsereg. A veszedelmes Mattlon - lakó most nem ütötte meg, rámosolygott.

- Meggyőztél! De nem akarom azt, hogy könnyű legyen a dolgod! Idehozom Werrt. Ha legyőzöd a holtestét magaddal, viheted! – Egy taps, s Werr ott állt előtte, keze a fegyvere markolatán, de Layda leintette.

- Ne mozogjatok! – Mindkettőjük személyi energiapajzsa kikapcsolódott. A nő ismertette a küzdelem szabályait.

- Elengeditek a fegyvereiteket! Rendes párbaj lesz! Ha tapsolok, akkor lehet lőni. Malc, figyelmeztetlek, ha megszeged a szabályokat, megsemmisítelek! Felkészülni!!! – A taps elcsattant. Gordon egy vetődéssel oldalt repült a levegőben. Menetközben előrántotta a fegyverét és lőtt. Werr energiasugara az elvetődés előtti helyén a levegőt fúrta át. Korrigálni már nem volt idő, mert a felderítő fegyveréből kibocsátott energianyaláb az agyát érte.  

Layda odasétált a halotthoz és megnézte. – Meghalt! Pontos volt a lövésed! Ha akarod, elviheted!- Párperc múlva egy leszállóegység érkezett a felderítő mellé. Még Maya indította el, amikor Werr feltűnt a helyszínen.

- Látod, bíztak benned!- Mosolygott a nő. – Semmi sem dőlt még el, tudod, kicsit megszoktuk egymást!                

 Layda odalépet a felderítő elé. Akinek volt bátorsága hosszan belenézni az örvénylőnek tűnő mélyzöld szemekbe. Teljesen elvesztette az időérzékét és csak a tüneményes szemeket látta. Hosszas elmélyülés után a nő fátyolos hangon megszólalt.

- Szeretném, ha itt maradnál! – Gordon hosszan és mélyen sóhajtott.  

- Nagyon sok hibám és különcségem van! Nem felejtelek el sohasem, ezt megígérhetem, de nem maradhatok! Két túl erős akarat nem tesz jót egyikünknek sem! – Erre a nő bólintott és még egyszer megcsókolta a férfit. Majd búcsút intett és eltűnt.

Skworcow a holtestet berakta a leszállóegységbe és elindult a Flamingó felé, de az agyában még halkan hallotta a nő hangját.

-beszéltem az őrnaggyal! Rá többet ne legyen gondod! – Fedélzetre érve a hűtőbe tették a holtestet a karbantartó robottal. Ekkor fordult Maya kijelzője felé a felderítő.

-Castron őrnagy merre van?- Itt vagyok- Hallatszott a hangja az őrnagynak. - A szobámba várom!

Gordon elindult arrafelé, de Maya figyelmeztette, hogy az ajtókat lezárta és nem engedi be a felderítőt. – Hogy, hogy nem? – Nézett az egyik kijelzőre furcsán a felderítő. – Soha sem tettél ilyesmit. Mi van veled? – De Maya a kis képernyőt bekapcsolta és mondta.

-Nézz be, mi vár ott rád! – A szoba sarkában egy hatalmas másfél méter hosszú, egy méter magas pók lapult.

-Ez mi? – Lepődött meg Skworcow.

-Az őrnagy! Hangzott a computer válasza. – Amikor elindultál, fájdalmas kiáltást hallottam a szobából és bekapcsoltam a kamerát. Egy nő állt ott, s csak ennyit mondott az előtte görnyedő őrnagynak. Mást nem érdemelsz, ezért legyél az, aki valójában vagy. Egy hálót szövögető pók! Majd eltűnt, s az átka bevált!

-Emberi hangon beszélő pókkal még úgysem találkoztam!

Elindultak hazafelé, s erre az ügyre csak napokkal később került sor, hogy kielemezzék.

-Gyöngyvirágom! Most mit mondjak, mi lett Costronnal?

-Nem vagyok gyöngyvirág!

-Kuss! – Hördült fel a felderítő. – Ötletet kértem, nem civakodást!

Mérges lett és nekiesett a memóriablokknak. Hosszú javítás után az Agy elfelejtette a sértődöttséget.  S ha már szétszedett állapotban voltak egyes egységei, addig variált, amíg a hangja tökéletesen Layda hangjává nem vált. De becenevét, Mayát meghagyta.

 

 A támaszpontra érve leadta a holtestet az azonosító részlegnek és egy kábító gázzal töltött palackot dobott be az őrnagy szobájába. Mire az felébredt, már nagy kalitkában találta magát. Ezután jelentette az egészesetet a tábornoknak, aki azonnal orvosokat és különféle pszichológiai szakembereket rendelt az őrnagy mellé.

De senki sem segíthetett a pókká vált segédtiszten. Örökre úgy maradt. Sorsát végül egy újonnan felfedezett bolygón élte le, ahol a kisméretű, de roppant kártékony rágcsálók pusztításával tartotta fenn magát.

 Feladat végrehajtása után sok szabadidő állt a felderítő rendelkezésére, várták a barátai, de főleg a csinos barátnői. Ő mégsem választott senkit, hanem feladatott kért a tábornoktól és kiszáguldott az űrbe.

Soha senkinek nem mesélte el, hogy mi történt a Mattlonon, csak a tábornok tudta, de az is hallgatott, mint a sír.

Laydát azonban sohasem felejtette el.

 

Ugyan Gordon, simult Layda hozzá a kandalló előtti szőnyegen, hallgatva a tűzropogását.

Sohasem fognak rájönni a cserére, hogy itt fogtalak, és soha nem fogtok tudni legyőzni bennünket!

Tökéletes másolatot készítettem belőled, és egy csókot dobott az emberek világa felé.